Sziasztok, megint nagyszerű adás volt, sok érdekeset hallottam és ugyan még egy részt sem láttam a témául szolgáló sorozatból, de így is izgalmas és érthető volt! Szóval köszönjük szépen!
A 3-3 kérdésben szó volt a vidámpark/állatkertben lakásról, ehhez kapcsolódóan osztom meg veletek, hogy nekem volt szerencsém 11, 17 és 37 évesen is elmennem Gardalandba (Olaszország, Garda tó), ami főleg az első alkalommal, húszon éve hihetetlen élmény volt, most már én vittem a gyerkőceinket (van 4 is 😀 5-11 között) és ők is legalább annyira élvezték, mint én anno. Érdekes viszont, hogy mi (kedves nejemmel) már annyira nem kívántuk, pár kör a hullámvasúton és már annyira nem is vágyakoztunk egy újabb körre :D! Amit viszont NAGYON utáltunk már akkor és most is az a „SOR, az a K..VA SOR!!!!!”(Cartman után szabadon :D), arra mindenki készüljön, hogy vagy sorban áll (szerintem kb. 6-7 óra sorban állás 1.5 óra móka), vagy kb. tripla áron vesz egy jegyet a gyorsítósávra!
Nekem nem volt gond a hanggal, kicsit halkabb volt, mint máskor, de amint írta is Bazska, a Skype-ot is sújtja a vírus és bénázik :D. (A Business Skype sincs a toppon), várom nagy érdeklődéssel a következőt, meg a Youtube videókat is, a játék streamből nem mindre volt időm, de amit láttam az remek volt!
Kívánok további szép napot!
Sziasztok. Picit a hangminőségen javítsatok ha tudtok. Szerintem egy jobb minőségű fülessel/mikrofonnal megoldható.
Szerintem semmi baja a hangnak. A szűk keresztmetszet a Skype. Én pl. egy stúdiómikrofont használok.
Sziasztok, megint nagyszerű adás volt, sok érdekeset hallottam és ugyan még egy részt sem láttam a témául szolgáló sorozatból, de így is izgalmas és érthető volt! Szóval köszönjük szépen!
A 3-3 kérdésben szó volt a vidámpark/állatkertben lakásról, ehhez kapcsolódóan osztom meg veletek, hogy nekem volt szerencsém 11, 17 és 37 évesen is elmennem Gardalandba (Olaszország, Garda tó), ami főleg az első alkalommal, húszon éve hihetetlen élmény volt, most már én vittem a gyerkőceinket (van 4 is 😀 5-11 között) és ők is legalább annyira élvezték, mint én anno. Érdekes viszont, hogy mi (kedves nejemmel) már annyira nem kívántuk, pár kör a hullámvasúton és már annyira nem is vágyakoztunk egy újabb körre :D! Amit viszont NAGYON utáltunk már akkor és most is az a „SOR, az a K..VA SOR!!!!!”(Cartman után szabadon :D), arra mindenki készüljön, hogy vagy sorban áll (szerintem kb. 6-7 óra sorban állás 1.5 óra móka), vagy kb. tripla áron vesz egy jegyet a gyorsítósávra!
Nekem nem volt gond a hanggal, kicsit halkabb volt, mint máskor, de amint írta is Bazska, a Skype-ot is sújtja a vírus és bénázik :D. (A Business Skype sincs a toppon), várom nagy érdeklődéssel a következőt, meg a Youtube videókat is, a játék streamből nem mindre volt időm, de amit láttam az remek volt!
Kívánok további szép napot!
Sziasztok!
Méhes Gábor véleményét is szivesen meghallgatnám a Last Dance-ről, van lehetőség őt is meghívni a műsorba?